• 2013. 05. 10.

    Háromszéki Koncert Karaván 2013

    «« vissza
  • A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa, Háromszéki Koncert Karaván címen, 2013. május 4-én, pályázatot hirdetett háromszéki zenekaroknak, együtteseknek és egyéni előadóknak, 2 kategóriában.
    A pályázati csomagok elbírálására 2013. május 10-én került sor, egy öttagú - szakemberekből és művelődésszervezőkből álló - zsűri döntötte el, hogy kik lesznek a Háromszéki Koncert Karaván győztesei, akik egy háromszéki koncertturné (5 fellépés) megszervezését, valamint a tiszteletdíjak, az utazás-, a szállítás- és a hangosítás költségeinek kifizetését nyerik el.
    Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló produkciók kategóriájában 1 zenés produkció jelentkezett:
    1. Evilági zenekar- Dalóka
    A nyertes zenekar az Evilági - Dalóka című produkciója
    A felnőtteknek szóló zenés produkciók kategóriájában 4 produkció jelentkezett:
    1. FOXBAND- Összeállítás a ‘ 20-as ’30-as évek magyar slágereiből
    2. SZALONSPICC- Szalonspicc
    3. Dalos együttes- „Szeressük egymást gyerekek”
    4. Mácsafej zenekar- Álmodj, kis galambom- Zajzoni Rab István emlékére
    A nyertes zenei produkció a FOXBAND - Összeállítás a ‘ 20-as ’30-as évek magyar slágereiből
    Értékelő Bizottság tagjai:
    Constantin Rozália, a Sepsiszentgyörgyi „Plugor Sándor” Művészeti Líceum zongora tanára, 2012-ben a Háromszéki koncertkaraván felnőtteknek szóló zenés produkció nyertes zenekar szólistája.
    István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének és tánctanára, 2012-ben a Háromszéki koncertkaraván óvodásoknak és 
    kisiskolásoknak szóló zenés produkció nyertes zenekarának, a Folker együttes szólistája.
    Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ pályázatírási szakelőadója, koncertszervező.
    Nagy Tünde, a Kovászna Megyei Művelődési Központ rendezvényszervező, felnőttképző 
    Szilágy Zsolt Herbert, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola zongora és ének szakos tanára, a Session Jazz Band alapító tagja.

  •