• 2014. 07. 03.

    Ezer Székely Leány Napja

    «« vissza
  •     Július első szombatján egész
    napos, színes program várja mindazokat, akik fontosnak tartják a székely
    néphagyomány ápolását és az ünnep közösségformáló erejének megélését.



        Reggel 8.30 és 9.00 óra
    között a város bejáratainál gyülekeznek a környező településekről érkező,
    székely ruhába öltözött hagyományőrző csoportok, majd Csíkszereda központjába
    vonultak. A Szabadság téren 9.30-tól rövid ízelítő következik a közös táncból,
    majd indul a fogatos, lovas, gyalogos seregszemle a csíksomlyói kegytemplomhoz,
    ahol 11.00 órától kezdődik az ünnepi szentmise. A Kis- és Nagysomlyó közötti
    Nyeregben, a Hármashalom-oltárszínpadon 13.00 órától hangoznak el a megnyitó-
    és köszöntőbeszédek, majd a hagyományőrző néptánccsoportok előadásait
    láthatjuk. A színpadi programban a 27 néptáncegyüttes produkciói közé iktatva
    15.00 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes A sóvidéki kalapács című
    előadása, majd a közös játék és tánc, illetve a közös fotó elkészítése lesz terítéken.
    17.00 órától újra a hagyományőrző 
    néptánccsoportoké a szerep, előadásaikat csak a
    népviseletmustra-kiértékelés és a legnépesebb település díjazása szakítja félbe.
    De természetesen nem maradt el a kézműves vásár és mesterség-bemutató sem.



         A megújulás szándékát
    követve, újabb elemmel gazdagodik az Ezer Székely Leány Napja. A rendezvény
    ideje alatt az érdeklődők ugyanis népviseletvarró-, hímző foglalkozásokba,
    népzeneoktatásba, a legkisebbek pedig különböző
     
    gyermekfoglalkozásokba kapcsolódhatnak be. Így minden adott ahhoz, hogy
    egész napos programként iktassák be naptárukba július első szombatját a székely
    családok.

  • Fotógaléria:

  •