• 2016. 11. 28.

    Adventi hétvégéken avatják a pávai és bodoki mesekunyhót!

    «« vissza
  • Ünnepélyesen lezárjuk a 2015 szeptemberében meghirdetett MESEKUNYHÓ megyei programot: a következő hétvégéken avatják a pávai és bodoki mesekunyhókat.

    A projekt ötletgazdája és kivitelezője a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa, amely 2015. szeptemberében két kategóriában hirdette meg a 7 hónapig tartó MESEKUNYHÓ vetélkedőt a megye vidéki közösségeinek. "A vetélkedő célja a közösségépítés volt, azt szerettük volna, hogy ezáltal megerősödjön a helyi identitástudat, hogy a helyiek, kicsik és nagyok felkutassák tárgyi és szellemi örökségüket, hagyományaikat, azokat megéljék, beépítsék és minél szélesebb körben népszerűsítsék" –  mondta el Péter Orsolya programfelelős. 

    A Magyar Népmese Napján rajtoló vetélkedőre kistelepülés kategóriában a pávai Színestollú Pávamadár csapata és a kilyéni Szent Kilián kőkeresztes lovagjai neveztek be, valamint nagytelepülés kategóriában a sepsibodoki Kincsás Óriásai és a zágoni mesecsapat, valamint versenyen kívül az alsórákosi Szerencsepróbálók mérték össze tudásukat, rátermettségüket, kitartásukat és tették próbára közösségük összetartó erejét. A 7 próbás vetélkedő folyamatában bármelyik korosztály részt vehetett, gyerekek és felnőttek is megtalálták helyüket, feladatukat és hozzá tudtak tenni a nagy közös munkához.

    2016. április 9-én Sepsiszentgyörgyön Hetedhét országra szóló ünnepség keretében tartották az eredményhirdetést, amelyen a nyeremények (egy-egy mesekunyhó teljes felszerelése, egységesre tervezett, helyi mesterek által készített bútorok, kellékek, játékok és különböző foglalkozáshoz szükséges felszerelések) gazdára leltek. Kistelepülés kategóriában a pávai SZÍNESTOLLÚ PÁVAMADÁR csapata és nagytelepülés kategóriában a bodoki KINCSÁS ÓRIÁSAI csapata várja, hogy a következő adventi hétvégéken átvehesse jól megérdemelt nyereményét.

    Páván 2016. december 4-én, vasárnap 11 órától istentiszteleten és díjátadó ünnepségen avatják a Mesekunyhót a református imateremben.

    Bodokon 2016. december 11-én, vasárnap 11 órától a református gyülekezeti teremben az ünnepi istentiszteletet követően kerül átadásra a Mesekunyhó.

  • Fotógaléria:

  •