A hét székely szék kialakulása, csakúgy mint a széki intézmény végleges kikristályosodása, úgy tűnik, a XIV. század végéig tartott.
Udvarhelyszék (melyet egyes későbbi források főszék – „Capitalis Sedes” – gyanánt emlegetnek) területi súlypontja a Nagyküküllő felső folyására esett, átnyúlva az Olt vízgyűjtő medencéjéhez tartozó Homoródok és a Vargyas meg Kormos vidékére.
Marosszék a Maros és a Nyárád mentén jött létre,
Csíkszék az Olt és a Maros felső folyásán
Sepsi-szék az Olt és a Feketeügy közti területen,
Orbai-szék a Feketeügytől balra,
Kézdi-szék ugyanazon vízfolyás felső szakaszán, a Kárpátok karéja védelmében
Aranyosszék a hasonnevű folyóvíz mentén.

A XVII. század kezdetén Sepsi-, Kézdi- és Orbai-szék egyesülése révén alakul Háromszék, így a székely székek száma ötre csökken.

Néhány szék kebelében ún. fiúszékek jöttek létre:
Sepsiszékben: Miklósvár
Csíkszékben: Gergyó és Kászon
Udvarhelyszéken: Keresztúr és Bardoc
Marosszékben: Szereda

A székely székek intézménye a székgyűlés, a törvényes székek és a széki tisztviselők segítségével működött.

Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb időktől az 1562-iki átalakulásig. Kolozsvár, 1901.
Hermann Gusztáv Mihály: Náció és nemzet. Székely rendi nacionalizmus és magyar nemzettudat 1848-ig. Csíkszereda, 2003.
Kordé Zoltán (a szövegeket válogatta, a kísérő tanulmányokat és a jegyzeteket írta): A középkori székelység. Krónikák és oklevelek a középkori székelyekről. Csíkszereda, 2001.
Pál-Antal Sándor: Székely önkormányzat történet. Marosvásárhely, 2002.